Kínaiból műanyag dobozban kaját bevinni a melóba nem egy elit dolog, még ha pálcikával próbálja is súlyosbítani az ember. Közismert, hogy a Távol-Keleten a mindenféle pálcikaforgató népségek olykor igencsak visszaélnek a legális ízfokozókkal; ha nem is merőkanállal szórják a kristályos nátrium-glutamátot a kutyapörköltbe, de a szójaszósz, halszószok sportszerűtlen alkalmazásával gyakran tesznek szert versenyelőnyre. Főleg ha a piac ázott lángosaival, savanyú gulyásaival, meg a török étkezde magyarosnak mondott menüjével kell összefeszülniök a piacért (a másik, közgázmetaforásért, gyk).

Nemrég költözésnél néhány edényem odaveszett. Volt egy riolittufává égetett ikeás wokom, bevonatos, lapos aljú, tehát az autentikustól, ami vagy bevonat nélküli acél, vagy öntöttvas monstrum, formájára nézve pedig gömbfelületből vágott darab, szóval attól ez az enyém elég messzi esett. Azért szerettem, de veszni hagytam, azóta is a régi albérlet új albérlői kerülgetik, hacsak ki nem dobták azóta. Szóval ez odavan, sok egyéb máshoz hasonlóan, mindenesetre igény támadt egy wokra, úgyhogy levadásztam egyet, az öntöttvasra nem éreztem magam késznek (a villamoson cipeljen egy olyat, akinek hat anyja van), így egy acél darabra esett a választás.

A sima acélwokot be kell avatni, ami egy rémisztő procedúra, nem fehér embernek való (háháháh, értitek, nem fehér embernek, háháhá). Első körben le kell sikálni, illetve legalábbis megkísérelni lesikálni a gyárban rákent ásványolajszármazékot, ami a szigorúan nem rozsdamentes edényt védi a rozsdától. Miután belenyugodtunk, hogy ez nem sikerült, némi étolajjal megkenve el kell kezdeni a wokot szétégetni. Nem vicc, bő félórányi rémes füstöltetés, olajégetés, néhányszor olajcsere, míg az wok egész felülete feketére nem perzselődik. Szeles nyári napokra való tevékenység, tehát jól választottam meg február közepét.

Mindenesetre wokban sütkérezni nagyon jópofa és szórakoztató dolog. Kicsi hús, vagy garnéla, egy csomó zöldség éppencsakhogy átforrósítva, kalap, kabát. Ha dőzs van, esetleg valami szószra fordíthatunk némi időt, ezen érthetünk pl. keményítővel sűrített szójaszószos vizet is. A szójaszósz ugyanis sportszerűtlen állat, lásd fent.

Vegyünk példának okáért pár darab nyers garnélát, nagyobbacskát, marha drága, de tényleg elég kevés kell egy jó kétszemélyes ebéd előételéhez. Megpucoljuk a rákocskákat, a páncélokat félrerakjuk, kivágjuk a bélcsatornát. A páncélokat a füstölősre hevített, olajozott wokban megpirtyantjuk, hozzácsapunk hagymát, fokhagymát, halszószt, gyömbért, szeletelt répát, rázogatjuk egy darabig, piruljon, majd felöntjük vízzel, és főzzük fél óráig, majd leszűrjük. Voila alaplé.

Időközben főztünk tésztát, kínait. Affélét, mint amilyet a büfékben is árulnak. Nagyon kevés idő kell neki, vigyázat, ne főzzük szét. Ezután fogjuk a falatnyira vagdosott mindenféle zöldneműt, répát, káposztát, fél délutánon át ki-kicserélt vízben áztatott (enélkül ammóniaszagú szörnyűség) bambuszrügyet, beáztatott fafülgombát, zöldhagymát, fokhagymát, aprított gyömbért, és nagyjából tetszőleges arányban elkezdjük - újfent füstölésig hevített olajon - sütni a wokban, pálcikával vagy vas merőkanállal kapargatva az óhatatlanul odakapó részeket, ilyeténképpen próbálva a sokat emlegetett autenticitást legalábbis parodizálni.

Látványos. Csajozós. Csak jusson eszembe legközelebb.

Só, bors, hal és/vagy szójaszósz, majd a végén egy nagyon rövidke időre a rákfarkak, és kész. Ezúttal nem játszottam egzotikus fűszerekkel, (ütfűszer, csillagánizs,  szecsuáni bors? fej vagy gyomor?) előbb ki kellene ahhoz képeznem magamat ezügyben. Egy kis pohár hideg vízben feloldunk egy teáskanál keménytőt, elkeverjük az alaplével, a rákok után kisvártatva hozzálöttyintjük, megvárjuk, amíg átlátszó lesz és besűrűsödik. Ekkor van kész. Kikotorjuk egy tálra, a wokban pedig gyorsan megpirítjuk a tésztát, hagymával, fokhagymával, szójaszósszal, elég olajjal ahhoz, hogy ne ragadjon le, és tálalunk.

Gőzölgés (igen, ez az egy asztalterítőm van)

Nagyjából ugyanezt csinálhatjuk mindenféle hússal is, pl. pár milliméter vastagra vágott hátszíncsíkokkal, csak a sorrend más kissé. Először is a húst valósággal égetjük a füstölgő olajon amíg színt kap, majd kihalásszuk, félrerakjuk, jöhet a zöldség, a húst meg utóbb visszapakoljuk, szósz, ha arra vágyunk, és kész.

Szóval jó dolog a wok, na. A pálcika meg egészen szórakoztató jószág. Napközben dobolásra használom. Kollegina imádja.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.