Oldalas

2010.10.23. 16:24

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ritkán szoktam túlgondolni a kajákat, amiket készítek, ez viszont egy olyan "klasszikus", amely csak egy (vagy több) csavarral lesz blog-képes.

A hús + párolt káposzta az nevezhető nyugodtan klasszikusnak, őszi-téli kaja, jó sok tejföllel, esetleg rösztivel kiváló hízókúra. Csak hát olyan izé, unalmas. Nagyanyám kiválóan csinálja, bár már kilencven éves, sőt, ő lereszeli a káposztát, nem vágja, és a tejfölt már a párolás végén beleteszi. Ez kevés, férfiember az ilyet a nőkre hagyja, és ha teheti, magához ragadja a kísérletezgetés lehetőségét.

A kreatív alapötletet Gordon (Ramsay, persze) vasalt hasalj-szallonája adta. Gordon receptjének az elkészítése két fázisból áll: az elsőben a húst kettévágott fokhagymafejekre helyezik, majd megszórják rozmaringgal, alá töltenek olívaolajt, fehérbort, vúszter-szószt és zöldségalaplevet, lefedve sütik 150 fokon kb. egy óráig,, pótolva a folyadékot. Amikor kihűlt, meglocsolják pecsenyelével, súlyokat helyeznek rá (tányér + konzervek), és hűtőben pihentetik egy napig. Másnap 200 fokon 10 perc alatt készre pirítják (gugli: gordon ramsay flattened belly).

Mivel nekem vastag, zsíros oldalason volt csak, a második lépést kihagytam, de így is omlós és minden ízt megőrző (én szeretem a disznóízt, kacsaízt, stb., nem szeretem túlsütni ezért a húsokat) szép, réteges (hús-zsír-hús) eredmény keletkezett. Annyit módosítottam rajta, hogy tettem a fokhagyma mellé répaszeleteket és félbevágott hagymát is, ezekre helyeztem az oldalast. Készítettem hozzá karamellás párolt káposztát, húslevessel, fehérborral, balzsamecettel és szójaszósszal felöntve (plusz babérlevél), valamint karamellizált tárkonyos-hagymás almát. Ez utóbbihoz vajat olvasztunk szórunk rá kevés cukrot, majd közepes tűzön 3-4 percig, többször forgatva barnára karamellizáljuk az almát. Kivesszük a serpenyőből, egy egész,  felszeletlt almát dobunk az ott maradt kulimászra, egy-két kanál zöldségalaplével felöntjük, és üvegesre pároljuk, közben rászórunk egy kávéskanál apróra vágott tárkonyt. Sóbors értelemszerűen mindenhol.

Tálaláshoz fel lehet használni az alátámasztáshoz használt répát és fokhagymát is.

A bejegyzés trackback címe:

https://garum.blog.hu/api/trackback/id/tr22393300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása