Szerző: borzash

peruban2.jpg

Ez a poszt a perui sorozat része, gondolom ez nagy meglepetés a cím fényében.

Lima San Isidro nevű negyedében van egy környék, pár utcára egy prekolumbán agyagpiramistól (igen, ott terpeszkedik a főváros kellős közepén), ahol kábé tíz évvel ezelőtt még egymást érték az autószerelőműhelyek. Aztán egyszer csak ezek a műhelyek elkezdtek fiatalos, hip éttermekké átlényegülni, nyilván az egyik rántotta maga után a másikat, mindenesetre mára több az újhullámos vendéglő már ebben a pár utcában, mint az autószerelő.

Itt találkozunk a mai delikvenssel.

Picarones,

miszerint édesburgonyás-tökös fánk. Ez gondolom többes szám.

Túl sok magyarázni való nincs rajta, mivel az, ami, egy gyűrű alakú fánk, a tésztájában édeskrumplival (kamote) és tökkel.

Egy ideje tervezek írni egy posztot, aminek az lesz a címe, hogy "Nem lesz olyan.", gondolom nem túl nehéz kikövetkeztetni, hogy miről fog szólni. Ez az étel is beleférhetne éppen, ha nagyon szigorú volnék, ugyanis az édesburgonya még csakcsak, de nagyon kevéssé valószínű, hogy lehetne itthon kapni azt a fajta tököt, amit a peruiak használnak hozzá. De sütőtökkel is teljesen jó lesz, még van a boltokban.

peruban1.jpg

A híres perui könyök

A picarones utcai édesség, amit cukornádsziruppal esznek, kíváló pl. az anticucho lekísérésére. Az anticucho-t talán már említettem, rablóhús, híres formája az anticuchos de corazón, ami csilivel, ecettel, fokhagymával hosszan pácolt, grillen recsegős szélűre égetett marhaszívfalatokból áll. Világevő András itt emlékezett meg róla, jók a képek is: anticucho. Ha eljön a grillszezon úgy igazán, és elég bátor leszek, én is megcsinálom.

A cukornádszirup chancaca-ból készül, ami nyers, melaszos cukorsüveg, vagy kocka, vagy más ilyesféle formátumú szilárd tömbökben kapható cucc. Nálunk aligha, persze, de egy rendes nyers nádcukorral kiváltható.

Na, lényegre.

A fánk:

- fél kiló édesburgonya

- fél kiló sütőtök

- fél kiló liszt

(az arány tehát 1:1:1, lehet belőle kevesebbet is csinálni, természetesen)

- egy tasak instant élesztő (lustáknak)

- két tojás

- 2 cent pálinka (pisco, vagyis szőlőpálinka kellene bele, de alighanem jó bármilyen víztiszta tömény szesz)

- egy rúd fahéj

- egy teáskanál szegfűszeg

- két teáskanál ánizsmag (ezt én kihagytam, mert nem volt otthon)

- egy kanál cukor, egy nagy csipet só

- olaj a sütéshez, sok.

A szirup (ez nem túl autentikus)

- négy evőkanál nyers nádcukor

- egy deci narancslé

- citromhéj, narancshéj

- egy rúd fahéj

- szegfűszeg (opcionális).

A fánkban az a pláne, természetesen a tökön meg a kamotén kívül, hogy fűszeres. Meghámozzuk az édeskrumplit meg a tököt, kockákra vágva feltesszük főni a fahéjjal, ánizzsal, szegfűszeggel együtt. Ha megfőtt, leszűrjük, kidobáljuk a fűszereket, megvárjuk, míg kihűl, és összetörjük, vagy legturmixoljuk. A lisztet összekeverjük a cukorral, sóval, élesztővel, majd hozzáadjuk tök- és krumplipürét, és a tojást. Gyurmázunk vele vagy öt percig, kampós vassal géppel, vagy kézzel, fakanállal, nyúlós, ragacsos masszát kell kapnunk. Ezután állni, illetve kelni hagyjuk másfél óráig.

Ha ez megvolt, olajos, vagy vizes kézzel kisujjnyi vékony gyűrűket formázunk a tésztából, jó tágak legyenek, mert megnő, és hajlamos benőni a lukat (ez a hiba az alábbi képen megtekinthető). Forró, bő olajba dobjuk, villámgyorsan megsül, aranybarna és ropogós lesz, természetesen meg kell fordítani. Ahogy a fenti képen is látszik, átdughatunk rajtuk egy fakanalat, hogy lecsöpögjenek, meg mert faszán néznek úgy ki.

sul.jpg

Shhhhhrrrzzzz

A sziruphoz egy fazékba kanalazzuk a cukrot, alágyújtunk, hozzáadjuk a narancslevet, citrushéjakat és a fűszereket, forraljuk pár percig, majd kipakoljuk a szárazanyagokat, és kész is. Igazából akkor is nagyon jó, ha csak nádcukor, meg narancslé van benne, de egyebekkel (pl. csillagánizs) is aljasítható.

A fánkok mellé hasznos kicsapni a tányérra egy adag fagyit, vaníliás, diós, tojáslikőrös, vagy ilyesmi mehet, szóval nem csoki vagy gyümölcsfagyit, aztán azt egészet belefojtani a szirupba.

fagyival.jpg

Dekadenciafélóra. Hízzatok el. A fűszeres tészta, a cukornád meg a narancs aromája, plusz még egy kis fagyi. Igen.

A bejegyzés trackback címe:

https://garum.blog.hu/api/trackback/id/tr275911340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása