Szerző: borzash

Ahogy a beharangozó posztban is írtam már, Peru bődületesen nagy ország. Ezt csak azért írom most ide, hogy tévedés ne essék, meg sem fordult a fejemben, hogy az én alábbiakra hagyott szövegeim bármennyire is adekvát leírásnak számítanának arra nézvést, hogy milyen egy piac…

Szerző: borzash

Elvettem Sárát, volt sült malac, meg szúnyog, meg éjjel négykor SMS-t író szomszéd, meg ami kell. Persze ez hülye egy szó, elvégre nem vettem el sehonnan, meg senkitől, de olyan jólesően hímsovinisztán hangzik, ezért most éppen ezt használtam. Nászajándékként apósomék…

Szerző: borzash

Sváb vagyok háromnegyedrészt. Vagy még inkább, nem is tudom, mindenesetre eléggé nagy részarányban. A svábság a családban - azon kívül persze, hogy egyesek, így pl. én is, germános kockafejet növesztenek maguknak - nagyjából annyiban merül ki, hogy érdekes tényként számon tartjuk, de németül már a…

Szerző: borzash

Tudtátok, hogy a teszkóban külön kell fizetni a halasnál? Nézzenek oda.Oda kellett adni Sanyának a frissen másolt próbateremkulcsot, ez sodort teszkóközelbe. Egy kifejezetten rosszul sikerült makrélaleves alkalmával fejtettem meg nem olyan rég, hogy édesvízi halból kellene valami…

A világ legjobb étele

2010.08.06. 09:35

Szerző: borzash

...közvetlenül a halászlé után. Tisztában vagyok azzal, hogy mennyire gyerekes akármiből a legvalamilyenebbett megtalálni vélni, de így érzem. A citromos bárányról van szó. Blogalapító Tomi egy belső használatra írt, félbeszakadt posztszerűségben feltette pár hónapja a…