Szerző: borzash

Van egy komám, aki kitelepült az agglomerációba, egy völgybe, ahol egyébként a Dunakanyar összes párája képes összpontosulni. Időnként más barátokkal együtt csapatosan megszálljuk a kertjüket, összeugráltatjuk magunkat a kutyával, valami nagy-nagy tüzet rakunk, az obligát…

Öszvér

2010.01.12. 10:49

Szerző: borzash

Nehezen születő poszt ez, ebben a pillanatban még azt sem tudom, hogy be fogom-e fejezni. Egyrészt csak egy nagyon ronda fénykép van a delikvensről, amit nem fogok kirakni, másrészt akit meghívtam rá szerény lakomba nem egész egy hét után kidobott. Nesztek, dráma.Az öszvér aranyos…

Szerző: borzash

Nem vagyok odáig az űrhajózós scifiért. Szabolcs barátom azt mondja, hogy ezek a ugyan a jövőben játszódnak, de mégis a jelenről szólnak, ennek igazat is adok, de azért Vonneguton túlra igyekszem ritkán merészkedni. Volt azonban egy sorozat, amit szinte teljesen végignéztem,…

Madarat, embert, bárányt

2009.09.17. 10:21

Szerző: borzash

Kivettem egy kis lakást egyedül. Most fogok életemben először tényleg egyedül lakni. Ilyenkor lakásavatót kell tartani, azt mondják. Házibulihoz kicsit kicsinek tűnik a kecó, ráadásul a szomszédban kisgyerekes család lakik, tehát legyen inkább lakásavató vacsi. Mivel a kaució…

Egyszerűen

2009.07.22. 23:23

Szerző: Jacques de Molay

Jannis fent lakik a hegyen, Miamouban. Miamou Kréta legdélebbi pontjától tizenpár kilométerre van, Jannisnak itt van pár olajfája és egy káfénioja (Snaps Bar Lambrakis, jessz), ahol jórészt a helyiek isznak, természetesen férfiak. Szó nélkül, jórészt mosolytalanul szolgálja ki…