Instant csalás

2010.07.27. 09:40

Szerző: borzash

Vízi állatok, zöld növények. Az ő jegyükben gyűltünk most össze.

Az alapanyagok

Megint voltam egy négybetűs német diszkontláncban, és rámugrott egy nagy doboz rukola, meg egy kisebb doboz garnéla. Meg fél liter tejszín.

Szeretem a garnélát, egyszerre tud édes és sós lenni, meg ráadásul viccesen fest. Rémisztően kevés helyen lehet nyersen kapni, még fagyasztva is inkább előfőzött kis állatkákat árulnak, frissen meg főleg gázos a beszerzésük, ha van is, mocskos drága. Ez sem volt olcsó, ráadásul fagyasztott, tisztított, de legalább nyers.

A pisztrángot is szeretem, mert akárhogy is hányom-vetem, a legjobb ár-érték arányt felmutatni képes halfajunk, ráadásul tenyésztik, tehát nem érzem akkora köcsögnek magam, ha ilyet eszem, mint ha pl. a fenti garnélától szabadítják meg a világ tengereit a kedvemért. A húsa szálkátlan, gyönge fehér valami, a bőre sütve isteni, szóval ideális hal. Ráaádásul Szilvásvárad meg más hasonló helyek megbízható minőségben ontják, csak arra kell ügyelni, hogy frisset vegyünk.

Egy ideje a rukolát is szeretem, ahhoz képest, hogy ránézésre max. egy identitászavaros gyermekláncfű (latin neve pongyola pitypang) levelének tűnik, meglepően erős, kesernyés íze van, nyersen és kissé megfonnyasztva is finom dolog.

A csalás

Igazából alapanyag ám ez is, de nem kezelhető a fentiekkel egy szinten, ugyanis a jelentősége sokkal nagyobb. A tejszínről van szó, minden zsírok legjólfésültebbijéről, legsimulékonyabbjáról. A tejszín édeskés, selymes, és vagyon jól kombinálható tésztákkal, könnyű fehérjeforrásokkal, és ami a legdurvább, amiért valami díjat is kéne neki adni, a fokhagymával. A tejszín nem tolakszik, nem nagyon ízesít, de minden jobban csúszik általa, legyen az rozsdás szög,  tengeri ízeltlábú, vagy euró-céldátum. Tehát végül is csalás, olyan, mint a szójaszósz, a halszósz, meg a hasonló természetes(ebb) nátriumglutamát-lelőhelyek, vagy az ételkritikus módszeres éheztetése a premier előtt.

Amitől instant

Képzeljünk el egy doboz széleslaskát, amiben a tésztákat még nedvesen gombóc alakúra görgették, és úgy szárították ki, nyilván pusztán flancból. Ez a tagliatelle. Legyen, ha akar, nagyanyám szerint - következésképp  szerintem is, bár persze nincs ez mindig így - azért az mégiscsak széleslaska. Ez lesz az állandó kísérőnk.

Számítás kérdése, hogy hány ételről lesz most szó. Kezdjük az elején.

Vegyük úgy, hogy minden kéznél van, a tűzhely egyik sarkán fő a tészta, vagy minimum feltettük hozzá a vizet. A garnéla kiolvadt (vagy van friss), két személyre számítsunk 15-25 dekát az aznap nyélbe ütött akármi horderejétől függően. Egy nagytermetű serpenyő kell csupán a többihez, amiben olívaolajat hevítünk, belevágunk apróra egy csokor zöldhagymát, meg két gerezd fokhagymát, szintén apróra. Ha egy fokkal kulturáltabban akarjuk előadni a dolgot, akkor a fokhagymát egészben hagyva, megtörve először dobjuk az olajba, majd ha már kellőképpen átvette az olaj az ízét, ill. a fokhagyma kissé megpirult, kidobjuk. A hagymát éppen csak megfonnyasztjuk, rádobjuk a garnélákat, szintén csak pár pillanat, max. két perc, színt váltanak és kunkorodnak. Ekkor felöntjük másfél-két deci jó főzőtejszínnel, ha van otthon fehérbor, még a tejszín előtt azzal is, fél pohárral (csínyján kell, mert nem lesz ideje a szesznek elpárologni). A tejszín után, közvetlen a vége előtt beletépkedünk némi rukolát (a mennyiség ízléskrédés; vigyázat, szigorú cucc, én kb egy fél doboznyit szántam egy kétemberes adagba), éppen csak összeessen, vagy azt sem. Ezután beleforgatjuk a megfőtt tésztát, esetleg egy pici főzővízzel, rottyantunk egyet az egészen együtt, és kész. Unatkozók még a tejszín előtt egy kis kapribogyóval is durvíthatják, de én azt inkább a garnéla nélküli változathoz tartogatnám. Tálaláskor adhatunk hozzá sajtot, de nagyjából fölösleges, a fokhagymás tejszín a lényeg, meg a rukola meg a rák. Ugyanebből az okból nem kell nagyon fűszerezni sem, só persze kell bele, de már a bors sem elengedhetetlen; zöldfűszermániások persze kiélhetik magukat, az oregánó ebbe is jó.

Ugyanezt ha rák nélkül csináljuk, akkor kiváló választás egy simán, mindennemű fakszni nélkül kisütött friss pisztráng mellé. A pisztránghoz kiválóan illenek a fokhagymás dolgok, nem véletlen, hogy Erdélyben is muzsdéjjal adják. A halat megsózzuk, kukorizalisztbe vagy sima búzalisztbe forgatjuk, pár perc alatt olajon, esetleg vajon, vagy ezek keverékén kisütjük, de nem szárítjuk. A fenti tészta garnélamentes változatát adjuk mellé.

Aztán ha se hal, se rák, akkor adjunk hozzá kicsit több rukolát, meg melléje frisset, meg rá sajtot, meg esetleg a már említett kapribogyót. Kevésbé lesz egészséges, olcsóbb lesz, de így is igen jó.

Menedzserkaja, pár perc kell csak hozzá, persze vigyázzunk, hiszen mégiscsak zsírban járunk bokáig. Csaltunk, pereljetek.

A bejegyzés trackback címe:

https://garum.blog.hu/api/trackback/id/tr1001827139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lorien · http://lorien.blog.hu 2010.07.27. 11:52:35

:)
Ezt már csak egy kis friss, házilag gyúrt és nyújtott szélesmetélttel lehetne cifrázni. Igaz, akkor ellentmondáshoz jutottunk, már nem instant. De még nagyobb csalás :)

hkristof · http://foka.blog.hu 2010.07.27. 14:38:48

Geccó, tudnék ilyet enni minden másnap.

Szőkeherceg-bombanője 2010.08.07. 07:42:33

Szép az új külcsín! :) Fura nekem kicsit halhoz tésztát enni, de ... akár. Jól néz ki.