Lagzistyúk

2010.09.13. 09:02

Szerző: borzash

Említettem már, hogy apám fényképész. Nos, még mindig az, de most nem ez a lényeg. Egy hozzá hasonló (vagyis bajuszos) fényképész egyik leggyakoribb megbízatása az esküvőn való fotózás. Arra mindenki emlékezni akar, valamiért, amikor férjhez vagy feleséghez megy. Kevésbé jó a meló, ha az esküvőt követő lagziban is fotóznia kell a jómunkásembernek, viszont gyerekkorunkban a bátyámmal éppen ezeket az alkalmakat szerettük igazán, mert olyankor reggelire lakodalmas kaját kaptunk, mindenféle aprósüteményt, pusztítóan gejl vajas krémes tortákat (ha a citromosra gondolok, máig kiráz a hideg, persze dehogy, most is úgy vetném rá magam, mint plébános a ministránsfiúra akkor), meg valami húst, leginkább

lakodalmas sült tyúkot.

Így fest. A könyökével megpróbálta kiütni a tepsi oldalát, de nem tudta:

Persze ehhez nem kellett feltétlen apánk munkájára hagyatkozzunk, mert a családban is akadt egy-két lagzi, tyúkból pedig ott sem volt hiány. A tyúk ugye egy kiszolgált csirke a magánéleti szakasztól hosszú CV-vel, miáltal a húsa sütésre nem igazán alkalmas olyan módon, ahogy a csirkét szokás sütni, max a coq au vin-hez hasonló módon (savas-nedves közeg, és idő, idő) lehetne vele elbánni. Sebaj, ugyanis a lakodalmas sült tyúk (a továbbiakban: lagzistyúk) valójában egy melléktermék, ami talán fel sem került volna a menüre a birkapörkölt mellé, ha nem kell valamiből tyúkhúslevest főzni, de kellett. Vagyis ez valójában főtt-sült tyúk. Az irodatárasam jász leány, náluk állítólag máshogy nem is sütnek-rántanak baromfit, csak ha előtte már levest főztek belőle, hüledeztem egy sort, amikor ezt hallottam, ki hallott már olyat, hogy kényszer híján is főzéssel kizsigerelt húsból süt magának az ember bármit is, de aztán napirendre tértem fölötte. 

Ezeket az állatokat egészben főzik meg, és aztán egészben is sütik ki. Persze lehet, hogy sorban mondom most a hülyeségeket, és minderre rosszul emlékszem, illetve így utólag rosszul rakom össze, de majd anyám kijavít, ha más nem. Szóval egészben kell megfőzni az állatot, de ez egy normál méretű tyúk esetében nem könnyű, még szerencse, hogy mostanában már gyártják kicsiben is, ráadásul árulják a szomszédban. Az egészben való főzéshez-sütéshez az alábbi ideológiát gyártottam: a lagzistyúkban a poén az utánozhatatlan, pergamenszerű, ujjak közt szétmorzsolható, roppanós bőr, a hús kiszárítása nélkül; ha nincs vágás, a hús nem szárad, a sütőben pedig a forró levegő a hátat leszámítva az egész testfelületet éri. Úgy pedig jó lesz.

Hozzávalók:

- egy kistestű tyúk (az enyém egy bő egykilós példány volt)

- a levesbe zöldség ízlés szerint, meg belefőzni pár szem krumpli, szintén igény szerint

- olívaolaj, egész bors, kakukkfű, csípős pirospaprika, só

Azt hadd ne meséljem el, hogyan kell tyúkhúslevest főzni. Leginkább a tyúk kell hozzá, meg víz, meg zöldség, szemesbors, egy szem szegfűszeg, babérlevél, meg idő. Meg egy fazék, amibe egészben belefér az a madár. Lassú tűzön rommáfőzni, és aztán óvatosan kiszedni a léből, hogy szét ne essen az istenadta, lecsorgatni, és tepsibe fektetni. A vele főtt krumplikat a tepsiben elhelyezni a tyúkocskánk körül, ajánlott még a levesbe egy-két nagy, friss, nem fás karalábét is belefőzni, negyedelve, ezt is mellétehetjük, meg pár szál répát. Mozsárban megtörniünk  egy csomó szemes borsot egy nagy csipet kakukkfűvel meg csípős pirospaprikával, de igazából ez a keverék módosítható ám (pl. valami köményes megoldás, esetleg a szokásos vesszőparipám, a citromos-oregánós-fokhagymás olaj, stb.), adhatunk hozzá zúzott fokhagymát is, lényeg, hogy eléggé homogén legyen, ugyanis ezt fogjuk olívaolajjal elkeverni, és sütés közben a bőrt ezzel az olajos szutymákkal kenegetjük. Só is mehet bele, ha a leves ízén úgy érezzük, hogy a hús kívánhatja.  A levesből aláöntünk egy merőkanállal. A tepsit előmelegített sütőbe tesszük nagy lángra (elvégre minden megfőtt már, csak "rápirítunk"), szorgosan kenegetjük a fűszeres olajjal úgy a tyúkot, mint a zöldségeket körülte, és ha színre-szemre jó, a bőr recseg-ropog és áttetsző, akkor van kész. Ez a kenegetős mozzanat az eredeti lagzis receptben természetesen nem szerepel, ki ér erre rá olyankor. A vele sült főtt zöldségeken túl kézenfekvő köretötlet lehet a levessel (fordult a kocka, ezúttal ő a melléktermék, who is laughing now, eh?) készített rizottó (mindenféle extra betét nélkül, csak vajjal és parmezánnal, esetleg sáfránnyal). A tepsibe öntött leves időközben némileg koncentrálódott és keveredett a lecsorgó fűszeres olajjal, jól jön az óhatatlanul kiszáradó mellehúsa síkosításához. A végtagok isteniek, szaftosak, a bőr meg, hát na. 

Vigyázat, egy egykilós tyúkot két ember gond nélkül eltüntet.

Nem tudom, hogy apámat mennyire szokták mostanában lagzikra is hívni, de gyanítom, hogy nem jellemző, hiszen a digitális gépek korában egy átlagosan tajtékrészeg vacsoravendég is képes százból legalább húsz, az értékelhetőség határát alulról nyaldosó képet csinálni, dokumentációnak meg az is elég. Meg ráadásul váláskor nem kell szagolni a füstöt a lakásban, elég egy Shift+Del. Mindegy, legalább nem marad ki az öreg éjszakára.

A bejegyzés trackback címe:

https://garum.blog.hu/api/trackback/id/tr712288954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PO · http://pasztortuz.blogspot.com 2011.08.20. 07:04:08

Nánáson még ma is van olyan ember, aki a beszállított lagzis tyúkot kemencében(!) véglegesíti. Emellett még arany galuskát is szokott sütni benne.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2012.12.11. 19:29:54

@PO: az eléggé rendben van.

pont ezt főzöm, de jó ebéd lesz holnap