Szerző: borzash

Kellemes telet mindenkinek. Az ember hangulatától függően élvezetes, vagy idegesítő anakronizmus: beszéljünk a nyárról. Meg helyekről, ahol, nyáron jártunk. Meg arról, amit nyáron ettünk, lenn, délen. Athénban, de főleg Krétán.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Athénnak van az a hátránya, hogy annyira azért mégsem jó hely, ha az ember főműsoridős, komolyanvevős görög melegben, nagyjából egyedül kénytelen ott időt tölteni (a szemétszállítók most nem sztrájkoltak, állítólag az elég állat, amikor igen). Gasztronómiailag egy könnyfakasztó, fetával és paradicsommal göngyölt padlizsán, némi szpanakopita és galaktoboureko, meg az obligát gyorskaják jöttek szembe, meg kevéske rebétiko zenei szempontból. Meg egy kis focivébé, a meccs alatt egy észak-szlovák lánytól megudtam, hogy komolyan attól  tart, hogy a népes és ütőképes magyar hadsereg élesre fent szemöldökkel  egyszer csak gondol egyet és nekiindul, és Keleti-tenger partjáig meg se áll, ott is csak kávéra. Na mindegy. A göngyölt padlizsán ezzel nagyjából le is van írva, ipari mennyiségű extra szűz olaj (wiki szerint a görögök által termelt olaj 85%-a ebből áll, más országokban ez egyszámjegyű is lehet... megjegyzem továbbá, hogy a továbbiakban ebben a posztban az "olaj" szó extra szűz olívaolajat jelent, kivéve a bő olajban halsütést), meg sok friss kapor kell még, a szpanakopita maradt, ami volt, meg akadt még egy kis tonhal meg cseresznye meg körte a piacról, meg lukumádesz névre hallgató gyűrű alakú fánk cukorba forgatva. Meg, meg, meg.

Athén keveset változott négy év alatt, ma már minden utolsó szaros kis biztonsági őrt (már bocsánat) is golyóálló mellénybe csomagolnak, nyilván a mostanában már olykor emberhalállal járó utcai megmozdulások hatására, az egyetemeken továbbra is szélbalosra pingált színes lepedők lobognak vagy feszülnek, több lett a bicikli, az afrikai bevándorlók meg átálltak a másolt DVD-k árusításáról a táskákra. A régészeti múzeum továbbra is döbbenetes, és egész napos program, meg voltam tüntetni, könnygáz most nem volt, csak némi buzukis polbeat, olykor páratlan ritmusokban. Utólag kérdeztem meg egy Nikoszt, hogy mi mellett is tüntettem jelenlétemmel, hogy mi is az a Páme ("gyerünk", azt jelenti egyébként). Valami szakszervezeti szövetség.

A tervezettnél kicsit athéni hosszabb tartózkodás után jött Tomi furcsa alakú, ámde kezes és tüzes vesszőparipája, Kréta.

Sziget, és nagy, széles, de annál is hosszabb. Röviden. Meg meleg van.

Hosszabban annyira nagy, hogy sajnos nehezen bejárható, főleg egy hét alatt (könnycseppet elmorzsol). Így aztán a tapasztalatlan a tapasztaltra hagyatkozik. Az első a kocsi ablakainak letekerése, ekkor az ember arcába csap a hegyoldalról legördülő, tömény kakukkfűillattal terhes szél, majd egy gyors és sokkoló tájékozódó látogatás egy nagyobbacska, egyébként francia érdekeltségű szuperben, cureki és nutella beszerzése reggelire (Tomi ezen a téren a mézes joghurtra esküszik, szerintem a legjobb reggeli választás a sajátos aromájú görög kalács [cureki] naranccsal és mogyorókrémmel). A curekivel kapcsolatban a mandulára gyanakodtam, hogy ti. attól lehet olyan furcsa aromája, amilyen, de utánanéztem közben, és valami vadmeggy-féleség, a mahleb lehet a felelős. Kellene szerezni olyat. Meg persze padlizsánkrém, halikrasaláta, tej, kenyér, olajbogyó, zöldek, pl. maruli (római saláta).

Az első vacsorát Kelet-Krétán, egy szép nagy olajliget fái közé szurkált pár házból álló faluban költöttük el, citromos nyúl és töltött cukkinivirág, meg szőlőlevél volt a menü. Meg jó bor, folyó, házi (Görögországban ezügyben csúnyán mellé is lehet nyúlni, de általában megéri a rizikózást). A nyúl a blogalapító által "részeges nyúl" néven megörökített recept, bor nélkül, sok citrommal. A töltött virág és levél az ismert dolmádesztől annyiban különbözik, hogy nem megszokott citromos-mentás, savanykás anyag, hanem a tölteléket képező rizsbe kerülő kis paradicsom, meg eléggé hangsúlyos római kömény jellemzi, Tamás szerint ez török hatás, én meg nem tudom. Mindenesetre a cukkinivirág a barátunk. A szőlőlevél jó, de nem jobb, mint bárhol máshol eddig, csak más. Egyébként nagyjából úgy készül mindkettő, hogy dinsztelt hagymára-fokhagymára dobunk kockázott paradicsomot, a rizst, mentát és római köményt, persze sót és borsot, kicsit pároljuk együtt, majd lazán megtöltjük a leveleket vagy virágokat, vízzel és olajjal felöntjük, egy rétegben lábosban körkörösen elrendezve, egy tányérral, esetleg más plusz nehezékkel lesúlyozva megfőzzük, hogy a rizs dagadjon bele a levélbe/virágba. Kész.

Cukkinivirág

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A krétaiak szeretik a csigát, és másnak is adnak belőle. Nem voltunk éppen oda érte, de azért rossz sem volt. Érdekes módon engem nem csak az állaga, hanem az íze is csirkezúzára emlékeztetett; hagymás-paradicsomos szószban adták, villával ráncigáltuk ki őket a házukból; nem a nálunk szokásos kövér éticsigákról van szó, ezek jóval kisebb állatkák.

Batka Manó nem tudott eljönni

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek után odahagytuk Kelet-Krétát, majd egy, az idő szövetéből puszta kézzel kiszakított déli parti hely felé igyekezve megálltunk halat enni egy Mokhlosz nevű helyen. A világ legocsmányabb macskáján túl volt fájdalmasan jó szardínia (igen, sima szardínia), kapros és olajos füstölt makréla (kép a hajtás előtt), valamint örök kedvencem még régről, a mardiakia (avagy marida, ill. maridesz, egyes vagy többes számban, a maridakia a kicsinyítőképzős változat, használata nem véletlen). Ez egy nagyon jóképű apróhal, amit lisztben megforgatva, szőröstül-bőröstül sütnek csipsz-szerűen ropogósra olajban, a fej rajtahagyása alap, de a belekkel sem bohóckodnak nagyon, max. a nagyobbacska példányoknál. Ez a hal egyébként nagyon érdekes fajta, kissé pisztrángra hajazó ízzel; vele kapcsolatban figyeltem meg az athéni halpiacon, hogy a halakkal, illetve legalábbis egyes halakkal kapcsolatban értelmezhető a "szezon" fogalma, mint a gyümölcsökkel, zöldségekkel. Annó tavasszal a maridakia ára a kilónkénti 3 eurónál nem nagyon csúszott feljebb, most nyáron viszont 7 és 12 között mozgott. A másik érdekes eset egyébként a barbuni nevű vörös márna, aminek arasznyi példányai elérik huszonegynéhány eurós kilónkénti árat is, míg a nagyobbacska, kilós halak 6-8 euróért megkaphatóak. Ennek egyékbént tőkehaléhoz hasonlóan kagylósan foszló, makulátlan fehér húsa van a dekoratív vörös bőr és pikkelyek alatt, nagyon népszerű állat. Mokhloszban próbaképp kikértünk még egy gigantest is, nem volt rá panasz, bár ettem már jobbat (pl. a sajátomat jobban szoktam szeretni), viszont itt láttam először, hogy a paradicsomos szószban, amiben a bab készül, a krétaiak karikára vágott répát is párolnak, ami kellemesen megédesíti az ételt. Ha véletlen arra jártok, Mokhloszban egyetek egyet. Kettőt. Halat.

Mi szeretjük, ha az étel visszakacsint - maridakia

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mokhlosz után leváltunk egymásról, én bicskanyitogató áron szereztem magamnak egy életerős, 125 köbcentis robogót, azzal eredtem blogalapítóék égett fékbetét szagát árasztó bérautója után Lendas és Ditiko felé. Előbbi semmi extra, átlagosan cuki kis üdülőfalu átlagosan cuki kis öböllel, egy elvileg oroszlán alakú sziklaszirt árnyékában; a forgalmas helyektől, így a Kréta északi partját szinte egy az egyben takaró turistagyártól távol eső mivolta mián igen csendeske. A másik - Ditiko - meg egy 10-30 méter széles, 1 km hosszú  partszakasz formáját öltött hippitanya, hozzá négy hely, ahol enni adnak, ezek közül egy, ahol főleg inni. Ez az, amiről fentebb azt a költőit írtam, az idő szövetéből puszta kézzel való kiszakítással, talán emlékeztek. Van még pár apartaman a kényelmesebbjének, aki nem bírja a Görögország egész területén elvileg tilos vadkempingezést, meg szolid nudizmus, meg minimális hangszeres tudás birtokában megszerezhető népszerűség és ingyen törköly (raki), meg - Tomi szerint - két sör után dugó, szerintem nem létező finn hippilányok, összeborulás  meg végletes meglassulás. Meg, meg, meg.

Egy vacsora a Meltemiben, ami a folyamatosan fújó szélről van elnevezve - itt fordult először elő velem, hogy megijedtem az étel mennyiségétől Görögországban; a kakaviá nevű halleves volt az. Egy kisebb zománcos vödörnyi - nem túl halízű - citromos leves krumplival és piszokul finom világoszöld bébicukkinivel, mellé külön tányéron egy uszkve fél kilós vörös márna egészben. A többiek főleg frissensült τσιπούρα-t fogyasztottak (cipúra - ez a latinosabb helyeken dorado vagy oráta névre hallgató tengeri sügérféleség, ez az egyik legnépszerűbb halfajta, a tányérra kerülő egyedek jelentős része egyébként tenyésztett állományból való). Meg Tominak jutott még egy papucáki nevű (jelenése: papucs, kicsinyítő képzővel), daráltússal és besamellel rakott padlizsán.

Emlékezetes volt még a Suzy, a rémisztő szemüvegű zsidó asszony polipsalátája: főtt polip, hagymás-ecetes-paprikás marináddal, paradicsommal és marúlival, az eddig ízlelt legjobb kalamata olívabogyóval. Kiváló választás ebédre, hideg, frissítő. Suzy tavernája inkább bisztró, mint taverna, az egyetlen hely a környéken, ahol csapolt sört kapni; jeges korsóba adják. Hülyeséget beszélek különben, hiszen minden taverna bisztróféleség a görög konyha sajátságosságainak köszönhetően: egyszerű ételek jó alapnyagokból, kevés beavatkozással, rövid menü, miegyéb. A polip titkát (ugyanis az eddig tapasztaltakkal szemben ez a polip omlós volt, végtelenül) a helyszínen angol, német és görög elemekből barkásolt pidgin nyelven elmagyaráztattam a rémisztő szemüveg egyébiránt rokonszenves tulajdonosával, de sokkal nem lettem okosabb: ha esetleg nem tudtátok volna, a 6-os méretű fagyasztott polipot kell kuktában a szuszogástól számított negyedóráig főzni. Egy-két perccel több vagy kevesebb, és kuka. Hát köszi.

Stratégiailag pozicionált mutatóujj és hamutál

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Na, most abbahagyom, mert ideje van. Ahogy ideje volt ezt a posztot végre megírni, röpke fél éves késéssel. Lehet, hogy lesz Kréta Vol. II. is, de azt nem én fogom írni.

Egyet azért még megemlítek, a krétaiak kedvenc kétszersültjét, a dakoszt, ami igazából nem is kétszersült, hanem egy szeletelve, a tűző napon megszárított árpakenyér, elég markáns, férfias ízzel. Kis vízzel megpuhítva, sok paradicsommal és fetával megpakolva, olajjal jól megöntözve kiváló önmagában  is,  reggelire vagy vacsorára, bár a tavernák az előételek közt sorolják fel. Nem bírtam nem hazahozni belőle egy szatyornyit, mint ahogy muszáj volt másfél liter olajat hozni Jannisztól, meg másfél liter rakit szintén Jannisztól, meg még fél liter olajat athéni vendéglátóm szüleinek terméséből. Meg mézet. Meg kakukkfüvet.  Meg kávét. Meg gyógyteát. Meg lovagoltam a tengerparton, jobb lábak a vízben, bal lábak a fövenyen, fürdőzők pattogtak előlem jobbra-balra, a vágtához már csak a lassított felvétel hiányzott, meg mondjuk Vangelis tűzszekerei. Meg, meg, meg.

Boldog új évet mindenkinek.

A bejegyzés trackback címe:

https://garum.blog.hu/api/trackback/id/tr12158731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maczko 2011.01.09. 00:20:31

Isteni volt!

Több, mint tízszer voltunk Krétán, én második hazámnak érzem. Jól jött most a télben egy kis "ízelítő". Köszönet érte.

medve
süti beállítások módosítása