A hamburger adja

2011.08.06. 19:43

Van ez a hamburger-adó nevű dolog, ami egyfelől igen jó dolog, másrészt teljesen idióta a neve. Persze, értem én, hogy a McDonald's-os, fél óráig szavatos zsemlében elhelyezett gyanús húspogácsa és az ízfokozott szószokkal leöntött, szottyasztott zöldség megérdemli a magasabb körök megvetését, de az igazi hamburger az igenis jó dolog. Az igazi hamburgert az ember vagy méregdrága helyen eszi, vagy elkészíti magának.

Az első lépés a zsemle:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fenti képen olívás zsemlék vannak:

40 dkg liszt
2 dl langyos víz
1 kávéskanál cukor
1 kávéskanál só
fél élesztő
1 evőkanál olívaolaj
4-5 olívabogyó kimagozva és 2x2 milliméteres darabokra vágva
szezámmag

A 2 dl víz negyedét kiöntjük egy tálba, felmelegítjük, beletesszük a cukrot és az élesztőt, megkeverjük, és hagyjuk állni pár percig, amíg felfut. Dagasztógépbe vagy kenyérsütő-gépbe belerétegezzük a vizet, sót, olívát, rászitáljuk a lisztet, majd a végén a megfuttatott élesztőt és bogyódarabokat, és elindítjuk a dagasztóprogramot. Lehet kézzel is, ekkor a lisztből kráteres dombot kell képezni, és minden megy a közepére, majd meggyúrjuk jól. Kb. 30-40 perc 50 fokos kelesztés után (pl. sütőben) hat részre osztjuk, zsemléket formázunk belőle, bevizezzük a tetejét, esetleg bevagdossuk, megszórjuk szezámmaggal, és visszatesszük újabb 10 percre kelni. Majd felcsavarjuk a hőt 190-200 fokra, és 20 perc alatt kész is a hamburger-zsemle. Figyelem: nem pótolható előrecsomagolt hamburgerzsemlével!

Húspogácsa

A húspogácsa talán a második legfontosabb. Különböző iskolák léteznek, fűszerezett, natúr, disznózsíros, bárányhúsos, vesefaggyús; én a közepes minőségű darált marha miatt összedolgoztam egy kis darált, zsíros császárszalonnával (a füstölt szerintem nem jó, agyonnyomja). Természetesen lehet kísérletezgetni a hússal. Vannak, akik szerint csak a bélszín megfelelő, nekik igazat kell adnom abban, hogy a bélszínnel valóban nagyon finom, viszont még lapockából is jó, mert egy jó minőségű lapocka jobb, mint egy rossz minőségű hátszín. Fontos, hogy ha nem tartalmaz elég zsiradékot, akkor pótolni kell, 10% -a minimum zsír legyen. Ha valaki nagyon extrát akar homorítani, vegyen szűzpecsenyét, és adjon hozzá tíz százalék libamájat, hiszen az gyakorlatilag zsír - ebből már a malackarajra is mehetne poszt, a Bűvös szakácsra még nem, mert ott az olcsó hivalkodást rögtön kiszúrják.

Fél kiló darált marhahús és 10 dkg darált szalonna kell a fenti zsemlékhez, én borsot, sót és egy gerezd fokhagymát tettem bele, szerintem ennyi pont elég. Lehet tenni bele római köményt, lehet gugelezni, ki mivel gyilkolja a húspogácsát, szerintem minden más hülyeség. Kézzel összedolgozzunk, és a zsemlék területénél olyan 10-20%-al nagyobb, fél centi vastag korongokat formázunk belőle. Azért kell nagyobbra csinálni, mert sülés közben összemegy, és akkor ehetjük az üres zsemlét az első falattal. Figyelem: ne próbálkozzunk gyorsfagyasztott hamburger-pogácsával, mert nem finom!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A ketchup

Na itt keményedik a történet. Csináltam párszor már hamburgert, de sohasem lett az igazi. Az ok a túlcsinált ketchup volt. Rafinált akartam lenni, pedig nem kell. Jó alapanyag, önuralom, ez a titok. Hozzávalók:

2 dl jó minőségű paradicsompaszta, nem sürített (én olaszt szoktam, a kecskeméti meg ezek sajnos szarok)
1-2 ek balzsamecet
1 kk worchestershire-szósz
1 ek nádcukor
1 kk só
negyed kk őrölt szegfűszeg (fontos!)
fél dl víz

A fentieket összekeverjük, épphogy fellrottyantjuk tűzön, és kész is. Ha nem elég savanyú, lehet még ecetezni. Figyelem: nem lehet még Heinz-el sem pótolni!

A többi már egyszerű, megkenjük a zsemle alját ketchuppal, a tetejét mustárral, közé a hús, rá a sajt, paradicsom, uborka és hagyma vékonyan. Sültkrumplival tálaljuk.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Figyelem: ne próbáljuk meg gyorséttermi hamburgerrel helyettesíteni, mert ez finomabb!

Update!

A bejegyzés trackback címe:

https://garum.blog.hu/api/trackback/id/tr63130475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2011.08.08. 10:30:14

egy blogtársi konstruktív: valami salátalevélért nagyon kiált, legyen pl. római, vagy amilyen akad. mindenesetre kell bele.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2011.08.08. 10:37:46

ja és a szegfűszeg az nem szekfűszeg

Jacques de Molay 2011.08.08. 11:02:53

Milyen szekfűszeg? :-)

Egyébként a saláta erősen opcionális, szerintem nem nagyon ad hozzá semmit, csak azt a hamis érzetet, hogy egészségesen étkezel.

Ja, még a kukoricával leszórt zsemlét ki kell próbálnom, a Wendy's-ben az volt a kedvencem.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2011.08.08. 12:12:56

én szeretem, hogy ropog. meg jobban kezelhető az egész, ha van benne egy ilyen választóvonal, mámint a saláta.

serci 2011.08.29. 19:19:39

Én a kecsöpbe még rakok kevés reszelt hagymát,meg babérlevelet is!Muszáj magamnak csinálni mert cukros vagyok,és a bolti full teli van cukorral.Az előregyártott húspogácsa rossz vicc!

sárospataki 2011.09.02. 16:37:11

@serci: és a paradicsomban található az nem "árt"?

serci 2011.09.03. 09:14:22

@sárospataki lány: Ahhoz meg kéne enni 6 kilót szerintem,de nem árt hálistennek.

Attilajukkaja 2011.09.04. 12:41:14

@sárospataki lány:
A cukrosoknak nagyon kell vigyazni a szenhidrattal, foleg a gyorsan lebomlokkal, ami a cukorban, gabonakban, huvelyesekben, burgonyaban talalhato. A tobbi zoldsegben talalhato szenhidrat nem sok vizet zavar, ezert abbol lehet batran fogyasztani.
Amugy a cukorbetegeknek a cukor/szenhidrat nem art, ugyanugy szukseguk va ra, mint barki masnak. A gond csak a feldolgozasaval es raktarozasaval van, mert hianyzik hozza az idoben es kello mennyisegben adagolt inzulin.
A paradicsom pedig nagyon egeszseges! Sok mas zoldsegtol elteroen nem csak frissen, hanem fozve is (a likopen nevu antioxidans a fozes soran valik igazan hasznosithatova). Ennek ellenere ne vegyel Bajor hagymas ketchupot (Univer), mert annyira edes, hogy az mar nem is finom!

Attilajukkaja 2011.09.04. 12:43:29

@serci:
"a kecsöpbe még rakok kevés reszelt hagymát,meg babérlevelet is"
En nem vagyok cukros, de a tiedet szivesebben ennem, mint a boltit!!!!

serci 2011.09.04. 12:44:54

@Attilajukkaja: köszönöm! Ma megint csinálok egy adaggal a hambihoz

Attilajukkaja 2011.09.04. 13:19:13

@serci:
Bocsanat!!! A Bajor hagymas ketchup GLOBUS, nem Univer.

Attilajukkaja 2011.09.04. 13:20:22

@serci:
Itt vagy? :o)
Mindig frissen csinalod a ketchupot? Az nagyon melos lehet!!!

Attilajukkaja 2011.09.04. 14:09:35

@serci:
Latom, eppen Kakosbogrevel viaskodsz :o)

Jacques de Molay 2011.09.04. 19:33:11

Igen, a paradicsom eléggé fontos dolog :-)

A ketchuphoz próbáltam én is hagymát tenni, de az elviszi szerintem (erre utaltam, hogy túl van csinálva), a lényeg az édes-savanyú egyensúlya. Talán egy kis zeller feldobja.

Attilajukkaja 2011.09.04. 20:32:31

@Jacques de Molay:
"próbáltam én is hagymát tenni, de az elviszi szerintem"
Attol fugg, mihez hasznalod.
A zeller csak jot tehet neki!
(Annak idejen foztem be zelleres-chilis paradicsomlevet! Aaaaahhhh! Es bazsalikomos-oreganosat is. Aaaaahhhh-haha!)
Most eszembe juttattad a hagymalekvart, amit mar regen keszitettem. Pedig az sem egy semmi.
Hmmmmmmmmmmm. Ez mar majdnem egy orgazmus :o)

serci 2011.09.05. 07:44:57

@Attilajukkaja: Nem csinálok egy adaggal,az elvan a hűtőben két hétig tartósítószer nélkül,elvileg perzse,mert hamar fogy!

serci 2011.09.05. 07:45:46

@Attilajukkaja: A zeller nagyon megy a paradicsomléhez! Pláne egy kevés vodkával!

Attilajukkaja 2011.09.06. 13:23:32

@serci:
"Pláne egy kevés vodkával! "
Bloody Mary zellerrel?
(Kubaban Cubanitonak nevezik es feher rummal csinaljak, persze zeller nelkul!)

Ezt most elmeselem. Egy kulfoldi orszagban egyszer egy szaraz martinit rendeltem, ami nem egy edes vermuth, mint tudjuk, hanem egy vodka koktel: ket resz vodka - egy resz szaraz vermuth, jol lehutve. Egy hosszu citromhej csikkal vagy oliva bogyoval szolgaljak fel. Itt a mixer ugy dontott, hogy ujit es enyhe ecetes vizben aztatott zold zellerszallal szolgalta fel a vodka-martinimet. Nagyon nem volt jo! A pincer eszrevette, hogy nem ittam meg es megkerdezte a velemenyemet. Mondtam, a zellert jo otletnek tartom (nagyon mutatos is!), de az ecetet nem. A savanykas izhatast a zellernel zoldcitromba aztatassal ernem el (?). Meglepetesemre, a szamlan nem szerepelt a bukott martini ara, viszont a pincer hozott meg egy, klasszikus kiszerelesu italt, ingyen :o)
Istenem, a mi vendeglatasunk mikor eri el ezt a szinvonalat?

serci 2011.09.07. 12:32:42

@Attilajukkaja: Én is szeretem a vodka-martinit,persze rázva-nem keverve:) Szombaton ittam egyet,de pocsék volt,meg kellett innom rá egy long island ice tea-t hogy elvegye az ízét:)

Attilajukkaja 2011.09.08. 20:25:00

@serci:
Allitolag ez a "razva, nem keverve" nem is hulyeseg, mert ha hidegen osszeontik a vermuthot a vodkaval, az opalossa valhat, ha megkeverik!

serci 2011.09.08. 23:20:23

@Attilajukkaja: mmmmmmmmmm ouzo jéggel,ahogy lassan elolvad,és opálossá válik.......

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2011.09.19. 10:57:23

csináltam hétvégén, jó lett. szégyen, de nem ez alapján a recept alapján, mert a hús csak egyszer volt darálva, a zsemle meg sima volt (5 és fél bögre liszt, 1 bögre tej, 1 bögre melegvíz, egy tasak instantélesztő, másfél teáskanál só, két evőkanál olívaolaj, gép kutyulta, kelt, kiszaggatódott, kelt megint, kisült). midnenesetre a házi hamburger az valami.

Jacques de Molay 2011.09.19. 19:04:12

@borzash: Nem azt mondtad, pljeskavica lesz? A tejtől meg kalácsos lesz, végülis nem biztos, hogy rossz, de kalácsos.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2011.09.19. 21:12:55

@Jacques de Molay: hibrid volt. a zsemle gecijó lett, nem éreztem "kalácsosnak", a tojásos kenés nélküli verzió jobb. benne meg az volt, hogy zsemlealja, rá kajmakkal kent jégsaláta, hús, szelet paradicsom, hagyma, ki mit rakott, aztán rá a felső zsemlefél ajvárral kenve.
süti beállítások módosítása