No persze, szín alapján enni, vagy főzni, az minimum new age-es faszság, de az is lehet, hogy pszichiátriai tünet (A Big Bang Theory megvan? Na mindegy.). Ezért nem csinálnunk ilyet, legfeljebb véletlenül.

Régen ettem kagylót, a konzervtől viszolygok, a fagyasztottal is így vagyok, a friss aranyárban van, meg nem is friss. Továbbá a fogyasztható cucc nettó tömege meglehetősen eltörpül a kihajigált kagylóhéjaké mellett. Így aztán bármily szuper is fehérbor vagy víz gőzében kivégezni a szerencsétlen állatkákat, meg bármennyire is isteni dolog tömény tengerízt falatozni a szemünk láttára kinyíló, előtte óraszám körömkefézett héjak közül, amíg nem lakom tenger mellett, nem fogok friss kagylót vásárolni.

Minden viszolygás ellenére megtetszett egy csomag fagyasztott kagyló nemrég, gondoltam kitalálok rá valamit. Piláf? Ettem kagylós piláfot a Jón tenger partján egy csúnyácska kis kikötővárosban, Igoumenitsában, egy rusnya strand szintén előnytelen külsejű, de legalább jó lehúzós tavernájában, nem kellett volna, bár annak a fényében az enyém csak jobb lehet, mondhatnám. Legyen, de ha már, akkor egyik viszonylag friss kedvencem, a bulgur helyettesítse benne a rizst. A bulgur búzatöret, kétféle van, kisebb, illetve nagyobb szemű, a nagyobb alkalmas ilyesmire, de a kicsi se rossz, pl. salátába, a kedvenc egyiptomi giroszosom (ééértitek, egyiptomi giroszos, hah) elég jó cuccokat csinál belőle, igaz, szerinte - ahogy a Fény utcai piac magárusa szerint is - burgulnak hívják az istenadtát, pedig nem. Talán török találmány ez is, nem tudom, valahonnan Délkeletről jön. Meg egy bioboltból.

Meg legyen benne spenót, azt is megfejtettem. Nem találtam éppen frisset sehol, amerre jártam, úgyhogy ez is fagyasztott volt, de a jobb fajtából, nem pépesített undormány, hanem szép szárak, levelek. Tehát kagylós-spenótos bulgurpiláf. Csatt. Ez kell hozzá:

- 25 deka bulgur (vagyis egy fél kilós csomag fele, igen);

- 25 deka kiolvaszott kagyló (ha frisset gőzölsz, ne szarozz holmi bulgurral, be kell falni magában, max. valami zöldet hozzá);

- nettó 15 deka spenót (ha akad friss, belemehet egy egész a piacokon szokásos nejlonzacskós megoldásból, nyersen, de jól megmosva - elég a homok a kagylón is);

- egy nagy fej hagyma;

- két nagy gerezd fokhagyma (megfigyeltem, hogy mindenbe ennyit teszek, fura);

- extra szűz olívaolaj (annyi, hogy a hagymát kényelmesen meg lehessen rajt' párolni);

- só, bors, stb., lásd lésőbb.

A hagymát apróra vágjuk, megfonnyasztjuk az olívaolajon, majd utánaküldjük a szintén apróra vágott fokhagymát, mihelyst üveges a hagyma. A fokhagyma után uszkve két perccel belezúdítjuk a bulgurt, kissé megpirítgatjuk, majd kétszeres mennyiségű vízzel felöntve elkezdjük főzni. Mikor félig megpuhult, a paradicsomot kis kockákra vágva hozzáadjuk (finnyásak hámozhatják előbb). Sózzuk, borsozzuk, oregánóval, esetleg mentával vagy kaporral is súlyosbítjuk, majd mikor a bulgur már majdnem puha, az utolsó pár percre beleforgatjuk a spenótot és a kagylót.  Én adtam hozzá sáfrányt is, egyrészt mert az íze és a színe is nagyon illik ehhezt, másrészt mert olyankor egy pillanatra mindig tehetős embernek érzem magam. Nagyon kevés idő kell mind a kettőnek, konkrétan szinte semmi, lévén a kagyló már eleve főtt, mivel ki kellett nyissák valahogy a halászemberek a hajón, és nyilván nem bicskával csinálták forró gőz helyett, a spenót meg félig nyersen a legjobb. Már akkor, persze, ha valaki velem ellentétben veszi a fáradságot és szerez friss spenótot.

Egyébiránt ezzel nagyjából készen is van az ügy. Tálaláskor érdemes szórni rá egy kis morzsolt fetát, vagy hasonló sajtot, meg friss kaprot, meg persze legyen kéznél olívaolaj és citrom is. Nekem most az első kettő nem volt otthon. De így is szép színes, nem? Bár a mirelit dolgokat azért szégyellem egy kicsit.

Ez egy alapvetően fehérje- és zsiradékorientált blog, ahogy így végigtekintek rajta, nem is tudom így hirtelen, hogy a ravanin meg a tarte tatin-en kívül volt-e már szó édességről. Ja igen, volt a halva. Na mindegy, most mindenesetre tolunk egy kis édeset. Vagyis egy nagyot.

...közvetlenül a halászlé után. Tisztában vagyok azzal, hogy mennyire gyerekes akármiből a legvalamilyenebbett megtalálni vélni, de így érzem. A citromos bárányról van szó. Blogalapító Tomi egy belső használatra írt, félbeszakadt posztszerűségben feltette pár hónapja a kérdést, hogy vajon a báránysült, vagy az áldozati báránycomb létezett előbb, a materializmus, illetve a tradicionalizmus (spiritualizmus?) egymásnak feszülését illusztrálandó, amellett, hogy regisztrálta, milyen bárányos kajákat kell még megírnunk. Itt az első.

Vízi állatok, zöld növények. Az ő jegyükben gyűltünk most össze.

Az alapanyagok

Megint voltam egy négybetűs német diszkontláncban, és rámugrott egy nagy doboz rukola, meg egy kisebb doboz garnéla. Meg fél liter tejszín.

Szeretem a garnélát, egyszerre tud édes és sós lenni, meg ráadásul viccesen fest. Rémisztően kevés helyen lehet nyersen kapni, még fagyasztva is inkább előfőzött kis állatkákat árulnak, frissen meg főleg gázos a beszerzésük, ha van is, mocskos drága. Ez sem volt olcsó, ráadásul fagyasztott, tisztított, de legalább nyers.

A pisztrángot is szeretem, mert akárhogy is hányom-vetem, a legjobb ár-érték arányt felmutatni képes halfajunk, ráadásul tenyésztik, tehát nem érzem akkora köcsögnek magam, ha ilyet eszem, mint ha pl. a fenti garnélától szabadítják meg a világ tengereit a kedvemért. A húsa szálkátlan, gyönge fehér valami, a bőre sütve isteni, szóval ideális hal. Ráaádásul Szilvásvárad meg más hasonló helyek megbízható minőségben ontják, csak arra kell ügyelni, hogy frisset vegyünk.

Villámposzt írni jó, mert gyorsan megvan. Ezt a hülye nevet ráadásul nem én találtam ki, hanem blogalapító, henyélő, lemezcsináló Tomi, tehát gátlástalanul használhatom. Összefüggés? Hát hogyne.

Egy ásatag mirelit pizza volt egyik nap az ebédem, lehet dobni a köveket, lehetőleg tompa oldalukkal felém fordítva, ha nincs, akkor mittomén, csak gyengéden. Kellett hozzá innom valamit. Úgy fest, hogy a nyugati kultúra újabb kétes cukrosvizes vívmánya gyűrűzött be hozzánk.

A kérdéses italból vételezett első kortyot követő 2 percben, amíg a gyárba visszaszivárogtam, gyorsan felvázoltam magamnak, hogy mit gondolnék Dr. Pepper-ről (merthogy róla van szó), ha bármit is gondolnom kellene róla. Íme: