Szerző: borzash

Nem is tudom, hogy lássak hozzá. Peru, persze, igen, mint ahogy az a címből is látszik. Szóval nem igazán tudom, hogy fogjak neki ennek a posztnak. Teljesen komolyra nem vehetem, egyrészt mert nem emlékszem mindenre, továbbá nem vagyok egy szegényember molnárbétamása, valamint…

Quinoaleves és Machu Picchu

2014.04.07. 10:31

Szerző: borzash

Az történt, hogy mentünk a Machu Picchu-n, és közben irigykedtünk magunkra. Egy furcsa nevű helyi ürge volt a vezetőnk, aki nem mondott túl sok mindent, inkább csak azt tudta, hogy hova kell vinni a hülye turistát, hogy tűrhető képeket csinálhasson, meg tudta, hogy hol laknak a…

Szerző: borzash

Ez a poszt a perui sorozat része, gondolom ez nagy meglepetés a cím fényében. Lima San Isidro nevű negyedében van egy környék, pár utcára egy prekolumbán agyagpiramistól (igen, ott terpeszkedik a főváros kellős közepén), ahol kábé tíz évvel ezelőtt még egymást érték az…

Szerző: borzash

Ahogy a beharangozó posztban is írtam már, Peru bődületesen nagy ország. Ezt csak azért írom most ide, hogy tévedés ne essék, meg sem fordult a fejemben, hogy az én alábbiakra hagyott szövegeim bármennyire is adekvát leírásnak számítanának arra nézvést, hogy milyen egy piac…

Guargüeros

2014.03.03. 09:00

Szerző: borzash

Nem nagyon szoktam sütit sütni. Ahhoz fegyelmezettség kell, aminek ha nem is vagyok teljesen híján, de nem vagyok benne egy fedett pályás bajnok, az tuti. Kimérni, betartani, miegyéb - nem is nagyon erőltetem, bár azért nagyon rosszul nem szoktak sikerülni, amikbe belefogok. Ez a poszt…

süti beállítások módosítása