Jannis fent lakik a hegyen, Miamouban. Miamou Kréta legdélebbi pontjától tizenpár kilométerre van, Jannisnak itt van pár olajfája és egy káfénioja (Snaps Bar Lambrakis, jessz), ahol jórészt a helyiek isznak, természetesen férfiak. Szó nélkül, jórészt mosolytalanul szolgálja ki őket,  talán nem is miattuk működteti a kávézót, hanem a külföldi barátai miatt, a xenok miatt, akik útban dél vagy észak felé rendszerint meglátogatják. Sőt, legtöbbször felugranak hozzá, csak úgy. A xeno egyszerre jelent idegent és vendéget görögül, és Jannisnak egy nagy kartondobznyi fényképe van évekre visszamenőleg mindenféle xenokról, akik ott jártak, és ha visszatérnek, egy pohár ráki mellett előbányássza a megfelelő fényképet, és körbemutogatja nagy röhögések közepette. Mert már Jannis sem a régi, fogai egyre fogynak, haja őszül, és ha nem mosolyog, pont olyan, mint Omar Shariff.

Jannis legféltettebb kincsei a barátai, akik nyáron elözönlik őt, és ő lubickol a népszerűségben, vagy a szeretetben, ki tudja. Ha az ember rászánja az időt, és eleget ücsörög a jellegzetes nádfonatos ülőkéjű krétai székeken a kávézóval szembeni kis téren, Jannisban nemsokára felbuzog a vendéglátó-szellem, és elkezdi hordani a kajákat, az igazi krétai hétköznapok ételeit - és ezzel a túlságosan is hosszú svenkkel elérkeztünk a lényeghez.

Az egyszerűség dícsérete

Írhattam volna azt is, hogy az egyszerűség elképesztő ízei, mert azok. Az íztelen, rakendrolltalan, rossz, nagyipari alapanyagokból dolgozó reformkonyha terrorja által megrémített magyaroknak sajnos nem sok fogalma lehet, milyen ízdimenziók lelhetőek fel egy egyszerű paradicsomos mizithrában, például.

A mizithra olyasmi, mint az orda, a juh- vagy kecskesajkészítésnél keletkező savót leszűrik, felöntik tejjel, majd újra beoltják, és egy krémes, nem túl sós, jellegzetes, de nem túl erős birkaízű és túrószerű sajt keletkezik. Ha savanyítják, az a xinomizithra, ezt besózva és érlelve készül az anthotyros, amelyet parmezán-funkcióban használnak; ha édesen hagyják, akkor mézzel és gyümölcsökkel fogyasztják.

A paradicsomos mizithra a világ legegyszerűbb étele. Édes, krétai napon érlelt, apró,  igen intenzív ízű paradicsomokat felkockáznak kicsire, enyhén megsózzák, leszórják friss oregánóval és kakukkfűvel, jól nyakonöntik olívaolajjal (tocsogjon), kerül rá egy pár csepp vörösborecet vagy citromlé, majd rászórnak mizithrát, jó bőven, és körberakják olajbogyóval. Vagy friss kenyérrel, vagy kétszersülttel tálalják, ez utóbbi különösen jól jön a tunkolásnál, hiszen a mizithrával és fűszerekkel kevert olívaolaj kenyérrel felitatva a benne van az első öt ízélményben, amivel eddig találkoztam. Elkészítése bő két perc, az élmény évekig tart.

 Hiába döngetjük a csúcsgasztronómia kapuit, amíg valami hasonló élményt át nem éltünk. A beavatás itt konkrét, mellébeszélés nincs, csak szótlan mennybemenetel van, utólagos választási lehetőség nélkül: innen kezdve a fonnyadt, keserű jégsaláta ipari ezersziget-öntettel visszavedlik azzá, ami: fogynivágyó buta juppilányok nyúlkajájává.

Ja igen, Jannis sohasem kér pénzt azért, amit ő magától hozott, hiszen vendég vagy.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.