Részeges nyúl

2009.08.22. 13:15

Nem vagyok teljesen gyakorlott blog-író, ezért most új módszert próbálok ki: azalatt írom meg a fehérboros nyúlról a posztot, ameddig a fehérboros nyúl elkészül. κουνέλι με κρασί, néha még úgy is megtalálható, hogy kunéli mé krászi ké lémoni, vagyis "nyúl borral és citrommal".

A nyulat Krétán a keleti részén készítik előszeretettel. Kelet-Krétán erősebb a közel-keleti hatás, a nyugat-krétai zöld tájakhoz és velencei hatáshoz viszonyítva itt mesés kopárságú, zord vidékek vannak, az emberek szinte kizárólag falvakban laknak. A nem ültetett növényzet legfeljebb térdig ér, többnyire rikító lila kakukkfű és egyéb tüskés gazok alkotják. Néha iszonyatos szél fúj, a Meltemi, egyébként csend van és nyugalom.

Xerokambos Kréta délkeleti csücskében található, állandó lakosa huszonöt van a lónliplanet szerint. Taverna van három, ami önmagában is csoda, hiszen tavernából általában több van egy akármilyen görög településen. A Kostas állítólag régebb jobb volt. Mióta ugyanabban az évben, két hónap különbséggel, viszonylag fiatalon meghalt a tulaj és német felesége, és a helyet átvette Kostas bátyja, és már nem az igazi. Van a drága tengerparti taverna (Akrogiali), meg a fantáziátlan nevű Creta Sun. Na, itt ettem sokszor az egyik kedvencemet, a címadó nyulat. Evangelina, vagy Maria, a tavernatulaj már széles mosollyal üdvözöl, áááá, itt a hülye magyar, aki minden este nyulat eszik, sőt, tavaly és tavalyelőtt is!

A nyulat kibelezik, lefejezik, majd kinyújtóztatva nemes egyszerűséggel és egy bárddal 10 -15 centi széles szeletekre szelik (ez kb. 6 darabot jelent). Ha nem egészben van a nyúl, én akkor is felszelem ekkora darabokra. Ha van idő, ecetben vagy borban pácolják, fél napot, ha nincs (a görögök nem pepecselnek ilyesmivel), akkor a következő módon készítik el:

Fehérboros nyúl

1 kg nyúl, csontostól, kibelezve, felszeletelve
0,5-1 dl olívaolaj (extra szűz!!!)
1 nagy vöröshagyma, kockázva
5-6 gerezd fokhagyma, szétnyomkodva, nagyra szelve
kis babérlevél, fél kk krétai kakukkfű (vagy legalább görög, a magyar ide nem jó), 7-8 levél rozmaring, 1 kk oregánó, esetleg kevés korriander őrölve
2-3 dl száraz, savanykás fehérbor, ugyanannyi víz
fél citrom leve
só, sok bors

A hagymát-fokhagymát megpároljuk az olajban. Elsőre soknak tűnhet ez az olajmennyiség, de nem az, a krétai konyha tocsog az olívaolajban. A nyulat jól megpirítjuk a párolt hagymán, (barnuljon meg kissé) majd felöntjük a borral, vízzel, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a fűszereket. Legalább 1-1.5 órán keresztül kell főzni (minimum), szorgalmasan pótolva az elfőtt folyadékot. Mielőtt a végén visszafőznénk a szaftot a zsírjára, beleöntjük a citromlevet. Ettem már olyan verziót is, amelyben volt szekfűbors is, kipróbálhatjuk úgy is, épphogy tegyünk bele egy keveset, mondjuk negyed kávéskanálnyit.

Tepsis krumplival tálaljuk. A görögök imádják, a hosszában  hatodolt-nyolcadolt, majdnem megfőtt krumplit olívaolajos tepsibe helyezik, kevés ecettel meglocsolják, elhelyeznek rá pár vékonyra vágott citromszeletet, rozmaringot, újra olaj, majd a sütőben jól megpirítják.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Közben megfőtt a nyúl, elkészült a tepsiskrumpli, szégyenszemre sört iszom hozzá.

A bejegyzés trackback címe:

https://garum.blog.hu/api/trackback/id/tr591330627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sárospataki 2009.08.22. 21:40:31

Ilyet csinálnak Magyarországon is, legalábbis én úgy emlékszem.

Jacques de Molay 2009.08.22. 22:23:32

@sárospataki lány: az lehet, de több mint valószínű, hogy nem így fűszerezik, és nem olívaolajon készül.

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2009.08.23. 16:03:18

nálam a görög tepsiskrumplira az a nyerő, hogy kisszemű újkrumlit keresztben kettévág, gömbölyű felével a felfelé a tepsibe be, SOK citromlé meg víz alá, mikor megpuhult, citromos-oregánós-esetlegfokhagymás olívaolajjal kenegetni, míg megpirul.
süti beállítások módosítása