Nyúltor
2010.03.25. 11:47
Szerző: borzash
Egyszemélyes háztartást üzemeltetni szarabb, mint gondolná az ember. Nem tudom másra fogni, hogy elitta előlem a tejet, hogy otthagyja a mosatlant, ésatöbbi. Meg nem bírok elég keveset vásárolni semmiből. Ha véletlenül nem is akarok, akkor meg főleg mivanmár.
Öregszem, az utóbbi napokban nem kockáztatom az életemet az Alkotás úton, hanem inkább némi kerülővel a rémséges állapotú dunaparti bringaúton gurulok be a dolgozóba. Meg aztán haza is. Majdnem útbaesik a Nagycsarnok, gondoltam bemegyek, sztéket akarok.
A sztéknek valók nem tetszettek, még netes víruspropaganda kedvenc henteseinél - ott hátul, ja - sem. Viszont elhoztam magammal egy egész nyulat, két és fél kilós tömegben. Persze lehet, hogy macska volt, nemtom, vannak ilyen rémhírek, feje nem volt.
Egy egész nyúlhoz kevés vagyok, nem kérdés, úgyhogy háromfélét csináltam belőle, köztük egy tartósat. A két lapockát, ill. mellső lábakat, meg egy darab gerincet rögvest megsütöttem a sütőben (előbb serpenyőben körbepirítva), némi sört löttyintve alá, egy kis kakukkfűvel és borssal; a lapocka isteni szaftos lett, a gerinc szörnyen száraz, ahogy vártam, hát, evvan.
A maradékról lenyiszatoltam a húst, a gerincről, combokról, miegyéb, és félreraktam. A megmaradt, formátlan, csontos valamit bárddal (most kaptam!) tenyérnyi darabokra csaptam szét, és feltettem húslevesnek, főni.
A színhúsból nyúlpástétom lett. Vagy nyúlterrine, nem vagyok teljes mértékben tisztában a terminológiával. Lepréseltem sütés után, akkor paté. Vagyis pástétom? Vagy nemis? Mindegy.
A színhúsból (egy kiló lehetett) egypár szebb darabot megtartottam, a maradékot ledaráltam, buzgón szentségelve, mivel a nyúl igen inas állat, ez pedig erősen feladta a leckét a darálónak. Végül a bárddal vágtam nagyon apróra, inkább.
A darálthúshoz hozzákevertem egy gerezd apróra vágott fokhagymát, egy közepes fej apróra vágott hagymát, kakukkfüvet, borsot, sót, két tojást, 3-4 kis szelet, tejben szétnyomkodott rozskenyeret, öt deka vágott mandulát, 15-20 szem magozott aszaltszilvát (utólag hadd tegyem hozzá: ebből sokkal többet kellett volna, ugyanis igen jó volt a késztermékben az édes szilvákba belefutni, de nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán beleillik - láttam egy receptet, ami áfonyát és pisztáciát emleget, ez adta az ötletet a mandulára és a szilvára), a nyuszi máját kockára vágva, 15 deka zsírszalonnát, mert a nyuszi sportos állat, és mit is még? Mást nem. Ja de, löttyintettem egy kis whiskyt belé, mert van otthon egy féldecis üveggel, és idegesít, hogy sosem fog elfogyni. Utálom.
Egy hosszúkás jénait - mivel nincs őzgerinc, vagy terrine, vagy akárnilyen formám, csak ez - baconcsíkokkal kibéleltem, a buliból eddig kimaradt színhúsdarabok felét rápakoltam, majd a massza felét is, újra hús, újra massza, a végén baconcsíkokkal befedtem. Két órát sült közepes lángon, vízfürdőben, az utolsó 20 percben kissé nagyobb lángon, és víz nélkül, hogy a bacon megpiruljon.
Az időközben megfőtt levesből kimentettem két decit, feloldottam benne két teáskanál zselatint, és körbeöntöttem vele a megsült pástétomot. Ezután egy darab bealufóliázott hullámpapír, meg egy vízzel feltöltött olívaolajos üveg segítségével lepréseltem és elmentem próbálni. Egész jók voltunk, unplugged koncertre gyúrunk.
Jópofán "mozaikos", ugye? A rózsaszín az máj, a fehér színhús, a csillogó sötét az aszaltszilva.
Na, már csak a csontos részekből főtt leves volt hátra. Akadt még azért hús a csontokon (kb. 15-20 deka), ezt lefoszttottam, apróra széttépkedtem, pár darab vele főtt répát szétnyomkodtam villával, adtam hozzá egy tojást, sót, borsot, tárkonyt, két kanál lisztet, és jól összekevertem.
A levest leszűrtem, félreraktam. Egy fél fej közepes hagymát apróra vágtam, olívaoljaon "megfuttattam" (ökörség ez a szó, nem?), egy marék karikára vágott répával, petrezselyemmel, egy gerezd aprított fokhagymával egyetemben, felöntöttem a levessel, tárkonyt neki jócskán, majd mikor a zöldségek majdnem puhák voltak, a főtthúsos masszából kb 4 centis átmérőjű gombócokat szaggattam a levesbe. Mikor ezek megfőttek (10 perc), másfél deci tejszínnel besűrítettem a levest, és kész (kétszemélyes adag, kábé, ennyi jutott). A tejszínre merni kell egy kis levest, összekeverni, majd úgy bele a levesbe, egy forralás, kész. A gombócok állaga nagyon kellemesen lágy lett.
Szóval sörös nyúllapocka, (nem eléggé) aszaltszilvás nyúlpástétom, tárkonyos nyúlgombócleves. Egyedül vagyok, ráadásul akármennyit eszem, nem hízok, nem is értem, na mindegy. Kedv, remények, padlizsánszínűek, jól elvagyok én a kedvenc halott, illetve élő rágcsálóimmal. Kiengedtem ma Zizit, hogy sétáljon egyet, hamarost egy száraz kiflivéggel került elő (egy olyan helyről, ahova nem eshetett be semmi, tehát valószínűleg ő maga vitte be hetekkel ezelőtt, hogy honnan szerezhette, lövésem sincs), ilyen a jó háziállat, gondoskodik a kosztról. Kár, hogy a gekkókat nem uszíthatom rá a legyekre.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek