Magiritsa
2010.04.05. 10:45
Szerző: borzash
Most volt húsvét, illetve most, mikor ezt írom, még bőven van, viszont ahogy magamat ismerem, mire ez a poszt élesül, már bőven egy másik ünnepkör mélyén leszünk. Vagy majd kiderül (kiderült, még hétfő van).
Ezúttal újfent a görögöket fogjuk emlegetni, hol az euróval vannak szarban, hol az erdők égnek le náluk csontig, legalább ennyi jusson nekik.
A görögöknél a húsvét (pászkha - Πάσχα) fontosabb ünnep a karácsonynál; fogalmazzunk úgy, hogy náluk a húsvét olyan, mint nálunk a karácsony. Felhajtás, családi stressz, közösségi élmény, éneklés, evés-ivás, dülöngélés, gyertyák, ilyenek.
A görögök alapjáraton sokkalta egészségesebb ételekkel élnek nálunk; sok hal a tengerből, töménytelen mennyiségű olívaolaj (ezzel úgy vannak, mint mi a vízilabdával az Olimpián: a második legtöbb aranyat szerző ország is jól el van maradva; a görögök huszonöt liter körül fogyasztanak, sorban következő spanyolok kicsivel több, mint feleennyit), rengeteg zöldség, citromhegyek, és a közhiedelemmel ellentétben nem olyan borzasztóan sok hús.
De ha hús, akkor nem viccelnek.
Húsvétkor az ideális görög család szépen felkészül, Jorgosz/Nikosz/Dimitrisz, a családfő elmegy, szerez egy bárányt, mindenestül, a nők sütik a tsureki-t (kalács), meg festik a tojást, és mind várja, hogy szombat éjjel újrakezdődhessen a fehérjebevitel.
Teljes mértékben kimaradt eddigelé az életemből az, amit "vallásos élmény"-nek nevezhetnénk, ha már valaminek kell, de egy szabályos görög húsvétot végignézni eléggé megható tud lenni. Mindenki megindul a templom felé szombat éjfél előtt (mindenki, igen, ez fura egy ilyen szekularizált ország fiának, mint a mienk, főleg ha egy olyan helyről jön, ahol az országos átlagnál is kevésbé vannak tele a templomok), a pópák rázendítenek (szépen tolják, több szólamban, elég gyanús, hogy már az interjú alkalmával számon kérik a megfelelő orgánumot a pópajelölteken), éjfélkor Krisztus feltámad, a templomi mécsesek lángja a hívek keze közt gyertyáról gyertyára ugrál, az arcokon valami földöntúli eufória árad szét, a pópák még tolják egy kicsit, továbbra is több szólamban, aztán a gyertyák elindulnak, és bevilágítják az utcákat, ahogy hazáig döcögnek. Ezt nem lehet nem komolyan venni, legalább egy kicsit. Ha szembejön valaki, úgy köszöntöd: Χριστός ἀνέστη (Khrisztos aneszti - Krisztus feltámadott), ha nem teljesen bunkó turista, és legalább picit trenírozott az országban való tartózkodásra - és minimálisan udvarias - akkor Ἀληθῶς ἀνέστη-vel (alíthosz aneszti - valóban feltámadott válaszol).
Athén egyik legismertebb helye a Lykavitos domb, van a tetején egy vakító fehér kápolna, ott is lezajlik ugyanez ilyenkor. Hétköznapokon fügekaktuszra lehet vadászni az oldalán, melynek a tüskéi szakszerűtlen kezelés esetén több napi szentségelést okoznak, meg fiatalok fogyasztanak ezt-azt a dombtetőn a panorámát bambulva, ilyenkor a gyertyák és gazdáik innen is hazaindulnak, és utóbbiak nekiesnek a
μαγειρίτσα-nak.
Ez egy eléggé tartalmas leves, magirica-nak kell az ő nevét ejteni. A bárány, amit Jorgosz/Nikosz/Dimitrisz büszkén hazacipelt, vasárnap néhány órán át nyársra húzva fog pörögni a parázs fölött. A magiricába az kerül, ami ebből a körből kimarad; az állat feje, meg gyakorlatilag minden, ami a hasüregben volt. Belsőségek, gyomor, belek, minden. Persze én nem ezt a full hárdkór verziót osztom itt meg, csak egy, a magyar piacokra optimalizáltat.
A következők kellenek hozzá (sok változat létezik, ez egy):
egy bárányfej, meg különféle belsőségek, tetszőleges arányban, szív, máj, vese, tüdő, bátraknak mondjuk pacal, a darabolt béllel én vigyáznék azért. Báránynyakat is tehetünk bele, jót tesz neki egy kis színhús. Kell még három-négy szál zöldhagyma, meg egy-két fej vörös, fokhagyma, kapor, esetleg petrezselyem (zöld és gyökér), egyes helyeken egy maruli nevű salátát is írnak (ez nem pont olyan, mint a fejessaláta, nem tudom a magyar nevét), só, bors, pár marék rizs. Három tojás, két-három citrom.
A húsneműeket nagyon alaposan megmossuk, a zavaró ereket kivagdossuk (a veséből főleg, bár azok nem igazi "erek", mint tudjuk). A fejet és a tüdőt leforrázzuk. A fejet a nyakdarabokkal (70-80 deka jó lesz) együtt feltesszük főni egy fej hagymával, esetleg répával-petrezselyemmel együtt, bár valójában semmilyen zöldség nem követelmény. Egyszerű ez, mint egy féltégla. Viszont nehezebb vele beverni az ablakot. Ha van szív is a szatyorban, azt is tegyük fel a fejjel-nyakkal együtt, mert annak sok idő kell.
Kukucs!
Amíg a fentiek főnek, aprítunk hagymát, zöldhagymát, három gerezd fokhagymát, a belsőségeket falatnyi darabokra vágjuk (más verziókban főzés után jön a darabolás, nagyjából mindegy).
Mihelyst a hús puhára főtt, levagdossuk a csontokról, a levet leszűrjük. Ha terrorizálni akarjuk a vendégsereget, a fejet kitehetjük az asztal közepére, hadd mosolyogjon. A húst falatnyi darabokra vágjuk, akárcsak a többit.
A hagymát olívaolaj és vaj keverékén megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a fokhagymát, majd a belsőségeket megpirítjuk, ha van salátánk, azt is, apróra vágva, felöntjük a levessel, belevágunk egy csokor kaprot, 10-12 percig főzzük, majd hozzáadunk olyan két-két és fél nagy marék rizst, meg a húsokat. Amikor a rizs kész, a leves is majdnem kész. Ami hiányzik, az a néhány poszttal korábban emlegetett avgolemono, vagyis citromos tojás. Három tojást felverünk, belecsavarjuk két citrom levét (vagy többet, vagy kevesebbet - én jobb szeretem, ha eléggé savanyú, ámbátor ezt utólag is lehet pótolni), tovább verjük, majd a levesből, ami alatt időközben elzártuk a gázt, apránként hozzámerünk annyit, hogy a hőmérséklet kiegyenlítődjön valamelyest (közben tovább verjük, mint akinek nem mindegy), majd pedig hozzákeverjük a leveshez. Kész. Megszórhatjuk aprított snidlinggel, petrezselyemzölddel, zöldhagymával, ilyesmivel, legyen mellette plusz citrom és olívaolaj.
Kész
Célszerű a levest jól lehűteni, amikor készen van, így jól lefaggyúzni, és újra felforralni, mielőtt a tojásos-citromos manővert eljátszanánk. Görögéknél ez eléggé magától értetődő lehet, mivel az avgolemono-s levesek csak frissen jók (a tojásos sűrítés nem bírja az újraforralást - jó lesz az íze, de a krémes állag elvész), így - ez a tippem - a templomból hazétérve ezt az utolsó simítást még el kell végezni, tehát a kihűlt leves lefaggyúzható.
Most húsvétkor ezt tettem tágabb családom elé, tízből három ember csúfosan megfutott, a bátyám csaja aranyos volt, mert bocsánatot kért, node ugyan már. Mifelénk a birka - bár ez nem birka, bárány - amint elhunyt, pörköltté változik, levest nem nagyon főznek belőle, ilyen savanyú valamit főleg nem, szokatlan volt, na. Pedig ej, de jó. Menet közben nem bíztam benne, hogy igazán jó lesz, de jó lett.
A görögök hazamennek, a magirica felkészíti a gyomrukat a vasárnapi dőzsre, meg a további áhítatra. Aztán kedden újra megkívánják felebarátjuk asszonyát, öt pecsétet nyomnak minden hivatalos okiratra, füstölnek, ha kell, ha nem, elhajigálják a frappéspoharakat, transzparenseket lengetnek, és veszélybe sodorják szép Európánk monetáris stabilitását. De amúgy aranyosak, végtelenül.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Alhazred 2010.04.06. 17:29:55
Utolsó kommentek